3. Libegő

Bár Zsanett előtt közönyösséget mutatott Levente iránt, valójában nem így érzett. Nehezen, de be kellett vallania magának, hogy Zsanettnek igaza volt: Levente tényleg nagyon jól nézett ki. Gyönyörű szemekkel áldotta meg az ég, akár csak az öccsét. Hangjának csengése mélységes, mégis simogató az emberi fülnek. Testalkata lélegzetelállítóan hatott a női szemeknek. Hibátlan bőrén szabályosan rajzolódtak ki izmainak vonalai, melyek látványa érintésért kiáltott. Azelőtt sosem láthatta így, hiszen mindig csak a kórházban találkozott vele. Ott mindig viselt pizsamát, ami takarta tökéletes alkatát. Szokatlan érzés volt a strandon látnia, és beszélnie vele. Emlékezetében Levente mindig is a kórházban fekvő sápadt testvér volt, de ennek már vége. Szíve legmélyén örült ennek, hiszen a fiú már megérdemelte, hogy végre normális életet éljen.

                    Két nap telt el, a Palatinus strand óta. Zsanett többször is próbálta felhívni barátnőjét, de Anna még mindig nem tudta megbocsájtani neki azért, amit mondott.

Minden egyes hívásnál mikor Zsanett kereste, a lány azt hitte végre Levente telefonál neki. Szomorúan konstatálta, hogy nem így van.

Majdnem eltelt egy hét, mire Levente telefonált. Anna éppen a munkából ért haza, amikor mobilja megrezzent. Szíve nagy dobbanással reagált, amikor észrevette ki hívja. Füléhez emelte készülékét, és még köszönni sem tudott, mert a fiú előbb szólalt meg.

– Libegőn ültél már, Anna?

– Nem – a lány mosolya a füléig húzódott. Boldogság öntötte el, hogy végre beszélhet vele. Nem akarta a fiúnak bevallani, de magának kénytelen volt: hiányzott neki.

– Most hétvégén dolgozol?

– Nem. Miért?

– Találkozzunk szombaton. Elviszlek libegőre, persze csak akkor, ha nem félsz a magasban.

– Szívesen elmegyek veled!

– Már alig várom – szólt félszegen Levi.

 Anna behunyta szemét, és halkan szólt:

– Én is.

                    Aznap Anna úgy döntött visszahívja Zsanettet, és elfogadja bocsánatkérését. Rossz érzés volt neki is, hogy fasírtban voltak, de megérdemelt egy kis leckéztetést.

A Gaja pataknál találkozott vele, mert itt jobban szeretett beszélgetni. Távol állt a város zajától, de legfőképpen azért, mert itt érezte legközelebb magához Zsoltot.

A patak mentén sétáltak a híd felé. Anna elmesélte útközben, hogy találkozni fog Leventével.

Zsanett örömében összecsapta kezét, és izgatottan fordult barátnőjéhez.

– Akkor ezek szerint sikerült továbblépned?

– Félreértetted. Barátok vagyunk csak, és ez nem fog változni.

Zsanett szomorúan tekintett Annára, majd komoly hangon szólt:

– Lassan egy éve, észre sem veszed a férfiakat. Nincs azzal semmi baj, ha tovább lépsz, és újra kezded…

– De nem Leventével fogom újra kezdeni! – szólt indulatosan Anna. Bosszantotta barátnője folytonos próbálkozása. Miért nem képes elfogadni azt, hogy ő nem kér belőle?

– Nagyon rosszul csinálod ezt a kerítőnő szerepet. Szerintem nyugodtan leállhatsz vele.

– Rendben. Befejeztem. Nem ér annyit, hogy emiatt összeveszünk.

– Inkább arról mesélj nekem, te mikor pasizol már be! Ideje lenne, mert akkor legalább a sajátoddal lennél elfoglalva és nem az én magánéletemmel.

Zsanett felnevetett, majd fellépett a hídra, és korlátjába kapaszkodva elindult a közepe fele.

– Az igazat megvallva, randizgatok egy ideje.

Anna elkerekedett szemekkel nézett rá.

– És ezt még csak most mondod?

– Igen, mert addig nem akartam mesélni, amíg nem találtam egy normálisat… Iszonyat milyenek vannak. – csóválta a fejét.

Anna karba font kézzel lépett mellé.

– Na, mesélj csak nekem!

Zsanett a szemét forgatta, majd megállt a híd közepén, és lenézett az alattuk csordogáló patakra

– Az első randi borzasztó volt. Először is úgy indult, hogy késett tíz percet. Aztán… förtelem… A százhatvan centimmel, hogy érhetett csak a vállamig?

Anna hangosan felnevetett barátnője elképedt arca láttán. Zsanett nem tudott ilyen jóízűen mulatni ezen, de Anna öröme megmosolyogtatta.

– Utálom, ha a pasik alacsonyabbak nálam. Semmi védelmet nem érzek ilyenkor. Mintha egy kisfiúval randiznék.

– Legalább elküldted?

– Megittam vele egy üdítőt, de aztán egy indokkal leléptem a randiról. SMS-ben megírtam neki, hogy hagyjuk inkább.

– De gonosz vagy! – mulatott Anna.

Zsanett játékosan oldalba bökte barátnőjét.

                    Szombatot megelőző este, Anna képtelen volt az alvásra. Egész éjjel forgolódott és azon gondolkozott vajon, hogyan fogja magát érezni Leventével. Előre félt attól, hogy esetleg olyasmi történik, amit később megbánhat. Már az is gyötörte, hogy egyáltalán megfogalmazódott benne ilyesfajta gondolat. Mindeközben pedig nagyon szeretné újra látni. Ha a közelében van, ugyanaz az érzés keríti hatalmába, ami a Gajánál, Zsolt jelenlétét érzi. Nem tudja honnan jönnek ezek az érzések, de léteznek. Képtelen volt kikapcsolni az agyát. Órákig csak forgolódott ágyában, végül hajnali kettő körül az öntudatlanság észrevétlenül beszippantotta. A másnap olyan gyorsan érkezett meg, hogy két percnek érezte, az éjszakai gondolkodást és az ébredés közötti időt. Szemét kinyitva, rögtön Levi arca jelent meg előtte, ahogy mellette ül a libegőn, és nézi őt. Anna megdörzsölte álmos szemét, majd kikelt ágyából. Elég az agyalásból öltözz, és indulj!

Cody a tacskó, farkcsóválással köszöntötte, miközben Anna a lábára húzta térdig érő farmerét. Lehajolt, az ölébe emelte a kis tacskót, és a feje búbjára csókot nyomott

– De szeretlek, te kis rosszcsont!

Cody megnyalta a nyakát, majd ahogy visszakerült a földre ugatva szaladt ki a szobából. Ilyet mindig csak akkor tett, ha valaki hazaérkezett. Anna a fürdőszobába lépett, hogy a tükör előtt kisminkelhesse magát. Vivien érkezett haza, aki vinnyogva dögönyözte a kiskutyát.

– Jó reggelt Anna! Te meg mit csinálsz? – döbbenten lépett nővére mellé, és nézett rá a tükörből.

– Minek látszik?

– Ilyet azóta nem csináltál amióta…

– Igen tudom. Nem foglalkoztam semmivel, még magammal sem, de ennek mostantól vége.

– Örülök – mondta Vivi, majd kilépett a fürdőből, de még az ajtóban megtorpant és vigyorogva fordult vissza nővéréhez. – Ki a szerencsétlen?

                    Anna felsóhajtott, majd húgára csukta az ajtót. Elképesztő, hogy képes újra elsütni ezt a poént. Emlékszik, hogy egy évvel ezelőtt, mikor még Zsolttal randevúzott, akkor is ugyanezt a marhaságot kérdezte. Miközben szempilláját festette feketére, enyhe félelem hullámzott végig a testében. Mi van, ha a múlt ismétli önmagát, és minden ugyanúgy fog történni, mint egy évvel ezelőtt? Hisz húga kérdése rá a bizonyíték… Mi van, ha ez egy jel, hogy Leventével semmi esetre sem jöhet össze, mert akkor el fogja veszíteni egy autóbalesetben. Erre a gondolatra gyomra görcsbe rándult, szempillaspirálját összezárta, és a helyére tette. Nincs is szüksége sminkre. Leventével csak barátok. Rokonok, és ennél több sosem lesz, mert nem hagyja.

*

                    Annára dejavu érzés tört, amikor kifizette vonatjegyét, és megindult az első vágányhoz. Ott várt rá a piros vonat, ami mindig Zsolthoz vitte őt, vagy hozta el hozzá. Hamarosan újra találkozik a szerelme bátyjával, aki annyira hasonlít rá. Mintha csak ő lenne idősebb kivitelben. Megpróbálta elhessegetni ezeket az értelmetlen gondolatokat, hiszen tudta, hogy a fiúnak semmi esélye nála.

A vonat Budapest felé haladt, amikor Anna mobiljára SMS érkezett. Zsanett sok szerencsét kívánt, és szurkolt, hogy minden úgy alakuljon, ahogy annak lennie kell. Anna fejét csóválta az üzenet láttán, majd visszapötyögte neki, hogy arra várhat. Elküldte, majd felsóhajtott és hátra dőlt a székében.

Most nem Budafokon szállt le, hanem a Déli pályaudvaron. Leventével egyeztettek a vonat érkezésének időpontjáról, így elméletben Levi már ott várt rá. Sokan mozgolódtak a pályaudvaron. Anna a leszálló utasokat követte, de lassan haladt előre, hogy lemaradhasson és észrevehessék egymást Levivel. De ahogy haladt előrébb, és forgolódott körbe, be kellett látnia, hogy a fiú nincsen a pályaudvaron. Csalódottan állt meg egy oszlop mellett és vette elő zsebéből mobilját, hogy felhívja. Remélem nem felejtett el engem.

– Itt vagyok – szólt Levi, Anna balfüléhez hajolva. A lány megugrott, a fiú pedig hátrább lépett.

– Bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni. Láttam, hogy kerestél, és mindenkire ránéztél, csak pont rám nem.

– Ez hihetetlen. Pedig figyelmesen körbe néztem, de sehol sem voltál. Ezt hogy csináltad? – hüledezett Anna.

– Pedig itt voltam – tárta szét karját a fiú. – Örülök, hogy újra látlak. Nagyon csinos vagy ebben a ruhában.

Anna nem tudta nem észrevenni amikor, a fiú végigfutatta tekintetét a testén. Anna zavarában a betonon elszórt üvegszilánkokra nézett, és halkan megköszönte.

– Hogy utaztál? – kérdezte Levi, miközben elindult a lánnyal ki a pályaudvarról.

– Viszonylag hamar ideértem. Nekünk sokszor kell majd átszállnunk? – nézett fel érdeklődve a fiúra.

– Nem. Innen indul egy busz, ami elvisz Zugligetbe.

– Értem. Honnan jött az ötlet, hogy libegőre üljünk?

– Nem tudom. Csak egy ötlet volt. Meg hát, nem tudtam, hogy voltál-e már. Miért, nem tetszik az…

Anna gyorsan közbevágott.

– De igen. Bevallom kicsit izgatott is vagyok.

– Nem kell. Nem annyira vészes. Hoztam fényképezőgépet is, hogy csináljunk a kilátásról párat. – Farmerzsebéből előhúzott egy szürke vékonyka digitális fényképezőgépet, hogy megmutassa neki.

*

                    Levente kifizette a jegyeket, és Anna finoman a kezébe csúsztatta az ő jegyének az árát. Az üvegajtón túl egy morcos tekintetű idősebb nő kikapta kezükből a jegyet, majd szigorú mozdulattal rámutatott a betonra.

– A sárga pontra álljanak!

A libegő széke folytonos mozgásban volt, így mikor ráléptek a sárga pontra, hátuk mögül érkező székre fel kellett ugraniuk. Anna nem árulta el, de kissé megijedt a mozgó libegő látványától. Mi lesz, ha elbénázza, és nem képes felugrani rá? A félelme alaptalan volt, mert amikor a szék odaért hozzájuk a személyzet elkapta és lelassította azt. Egyszerre ugrottak rá, majd Levi a biztonsági kart lehúzta fejük fölül, ami a lábuk alatt kattant. A libegő megindult felfele a hegyen. Anna izgatottan forgolódott, lenyűgözte a mélység és a rengeteg fa, ami beterítette a kilátást. Levi előkapta a fényképezőgépet, és elkattintott pár képet. A hegy tetejéhez érve Anna hátra akart pillantani, de a fiú rászólt:

– Ne nézz hátra. Majd a tetején úgy is megfordulunk, és akkor majd gyönyörködhetsz – mosolygott Levi. – Hidd el csodaszép lesz.

                    Anna bólintott. Igaza volt a fiúnak. Kár lett volna előre lelőni a poént. Az állomásra érve, Levi jelezte a személyzetnek, hogy nem fognak kiszállni. Return jegyüket felmutatták, majd tovább engedték őket. Ahogy a libegő U alakban megfordult, Anna tátott szájjal meredt a kilátásra. A hegy mélységét lombkoronák tengere festette zöldre, a távolban, pedig a város egy részét lehetett látni. Olyan hatalmas volt a főváros, hogy a horizontban elveszett a vége. 

– Úristen, de gyönyörű! – szólt Anna miközben a távolba meredt. Levente a lányt figyelte mindvégig, és halkan megjegyezte:

– Nem gyönyörűbb nálad…

Anna a fiúra pillantott, és szinte azonnal elveszett azokban a mélységes tengerkék szemekben, amelyek mindvégig őt csodálták. Szíve válaszként egy nagyot dobbant, kezével görcsösen a libegő fogantyújába kapaszkodott. Nyelt egyet majd lesütötte a szemét, és halkan motyogott:

– Levi, ezt ne csináld. Csak barátok lehetünk… – Miközben kimondta ezeket, úgy érezte, nem volt őszinte még magához sem.

– Csak barátok… Tudom. De a barátok is lehetnek őszinték egymáshoz. Szerintem te sokkal szebb vagy mindennél.

Anna elpirult. Iszonyúan jól estek neki ezek a szavak.

– Na, készítsünk pár képet – Levi kitárta kezét és lefényképezte a várost, majd maguk felé fordította a gépet, és Annára nézett.

– Készíthetek kettőnkről?

– Persze.

Egy váratlan széllökés meglibbentette széküket, Levi kezéből pedig kicsúszott a fényképezőgép. A fiú megpróbált utána kapni, de már késő volt.

Anna felsikkantott, és szinte egyszerre bámultak a mélységbe, ahova a gép zuhant.

–  A géped, Levi!  – Anna ijedten fordult a fiúhoz, aki még mindig az alattuk tornyosuló sűrű erdőt figyelte.

– Mindig is le akartam cserélni… Nem tetszett a színe. – jegyezte meg.

Anna felkacagott.