Fél évvel később.
Kedves naplóm! 2010
Június.
Egy éve mindennek már. Olyan hihetetlen! Úgy szalad az idő. Hazudnék,
ha azt mondanám, már nem fáj, de sokkal könnyebb. Hiányzik Zsolt, rettenetesen!
De az élet valóban megy tovább, most már én is látom. Az elején azt hittem nem
bírom ki, hogy belehalok abba, a fájdalomba, de az idő tényleg segített. Most
már jobban vagyok. Olyannyira jobban, hogy ma Zsanettal elmegyünk a budapesti
Palatinus strandba. Már nagyon várom, hogy odaérjünk! A hőség elviselhetetlen itthon,
muszáj víz közelében lenni különben megőrülünk.
Leventéről fél éve nem hallottam semmit, és talán ez így is van jól. Megbántottam
őt nagyon, amit nem érdemelt meg, de már nem engedte, hogy elmagyarázzam neki.
Csak remélhetem, hogy jól van, és neki is sikerült tovább lépnie, annyira, mint
nekem.
Anna becsukta naplóját, majd
eltette a helyére. Vállára vette utazótáskáját és kiment a szobából.
– Indulhatunk? – mosolygott
Zsanett, aki az előtérben várta barátnőjét.
– Igen, mehetünk! – Anna gyorsan
megnézte magát a tükörben, és elégedetten konstatálta, hogy jól néz ki. Barna
haja lófarokba kötve, rövid farmernadrágja pedig tökéletesen passzolt égszínkék
strandpapucsához és citromsárga topjához.
Zsanett is vállára vette
táskáját, majd elköszöntek Bertától. Anna legbelül rettenetesen izgult. Nagyon
rég járt már a fővárosban, és nem tudta milyen érzéseket fog kiváltani belőle,
ha majd meglátja Budafokot. Zsanett
észrevette Annán, hogy feszült ezért bátorítóan átkarolta.
– Ne izgulj! Nagyon jól fogjuk
érezni magunkat! Eszedbe se fog jutni.
Anna elmosolyodott.
– Így rám van
írva?
– Csak egy
picit! – Mindketten felnevettek.
A fehérvári vasútállomáson,
mikor felszálltak a piros vonatra, Anna érezte, hogy gyomra pici diónagyságra
zsugorodik. Míg barátnője jóízűen eszegette chipsét, Annának egy falat sem ment
le a torkán.
A vonat szinte
száguldott Budapest felé. Anna egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Félt,
nagyon félt attól, mit fog kiváltani belőle a rég nem látott város. Hogy
elterelje gondolatait, kivette táskájából a könyvét és olvasni kezdte. Zsanett zenehallgatással
kötötte le magát, amíg a város felé tartottak.
– Budafok következik –hangzott a bemondó. Anna tekintete a könyvről
lassan az ablakra szegeződött. Ismert, rég nem látott épületek mellett suhant a
vonat, melyek megannyi emléket hoztak a felszínre. A vonat lassítani kezdett,
végül megállt a Budafok megállójában.
– Jól vagy? – kérdezte Zsanett.
Anna kifelé
meredt az állomásra, de nem válaszolt. Zsanett megfogta a kezét és ismét
feltette a kérdését.
– Jól vagy?
– Olyan hirtelen
hagyott itt minket… – szólt halkan, miután a vonat tovább indult.
– Sajnos így
van, de megmentette a testvérét!
Anna
elmosolyodott, amint eszébe jutott Levente. Mosolya hamar lehervadt, és egy
nagy sóhaj vette át helyét.
– Emlékszem,
hogy Levi sosem bízott a gyógyulásában, egyedül Zsolt. Erre, tessék! Ő lett az,
aki a szívét adta neki!
– Az élet néha
nagyon kegyetlen tud lenni – felelte Zsanett.
– Az enyhe
kifejezés, de inkább ne is beszéljünk erről, mert még az élettől is elmegy a
kedvem.
Zsanett
bólintott.
Annyi minden zsongott Anna
gondolataiban, mégis amikor a Margitszigetre értek, egészen izgalomba jött. A
számtalan turista színes kavalkádja keveredett a kocogókkal, és a sok-sok
kutyasétáltatóval. Minden zöldben pompázott, csak a néha elhaladó helyi buszok csúnyították
a látványt.
A Palatinus
kapujánál már méteres sor állt, és Anna jajgatva vette le válláról hátizsákját,
és dobta a földre.
– Lassan csak
bejutunk! – vigyorgott barátnője.
Tizenöt perccel később
valóban bejutottak a strand területére, melyet hat különböző méretű és alakú
medence töltött be, körülölelve fával és zöld gyeppel. A járdák mentén
fagylaltozók, és büfék várták az éhező, vagy éppen hűsíteni vágyókat.
Anna sosem
látott még ilyen hatalmas strandot. A fehérvári ehhez képest csak egy egérlyuk
volt.
– Merre
szeretnél letáborozni? – kérdezte Zsanettet.
– Természetesen
közel a csúszdákhoz. Gyere!
Zsanett
megindult a legtávolabbi medence felé, melybe háromféle csúszda kanyargott.
Ahogy közeledtek felé úgy hagyott alább Anna bátorsága is.
Megálltak egy fa
mellett, ami árnyékot adott nekik. Leterítették a törölközőjüket majd Anna
leült rá. Zsanett csodálkozva meredt rá.
– Nem jössz?
– Egész úton nem
ettem egy falatot sem. Meg szeretnék enni egy szendvicset, ha nem bánod…
– Dehogyis!
Egyél csak nyugodtan. – Zsanett is leült Anna mellé, és ő is kiemelt a táskából
egy zsemlét.
Csendben
majszolták szendvicseiket, közben pedig a fürdőzőket figyelték. Zsanett a dögösebbnél
dögösebb fiúkat nézegette, Anna pedig a saját gondolataiba volt merülve.
– Azt a hapsitnézd
meg! – mutatott Zsanett egy magas testépítőre.
Anna odafordult,
majd a száját húzta.
– Nem nagy szám,
csak alkatra szép, de arcra elég csúnya.
A két barátnő
összenézett, majd elnevették magukat.
Zsanett
felpattant majd kezét nyújtotta Annának, hogy felsegítse.
– Na, gyere,
menjünk, mert bezár a strand, mire eljutunk a csúszdákhoz!
Anna megadta
magát, elfogadta a segítséget, majd felállt a törölközőről. Megindultak a legtöbb
sikoltást kiváltó medence felé. Három csúszda kanyargott a vízbe, és mindegyik
más színben, más alakban tornyosult ki. A bal szélső sötétkékben, csiga
alakzatban kanyargott, a jobb oldali lila színben szintén csiga formában, csak
fedett cső alagútban csúszhattak a fürdőzők bele a vízbe. A középső látszott a
legveszélyesebbnek, citromsárga színével és legmagasabb csúszdájával. Vonulata
nem kanyargott, alakja a hagyományos játszótéri csúszdáéhoz hasonlított, csak
sokkal magasabb és meredekebb volt. Akik lecsúsztak rajta pár másodpercre,
megtapasztalhatták a szabadesés élményét.
Anna szinte
belesápadt a félelembe, ahogy a középső csúszdát figyelte. A három közül, a
sötétkék és a lila volt szimpatikus számára, a sárgára még ránézni is rossz
volt.
– Melyiket
próbáljuk ki előbb? – kérdezte izgatottan Zsanett.
– A kék jó lesz
kezdetnek… – felelte bizonytalanul.
– Ne már, azok
óvodásoknak való! Én a citromsárgára gondoltam!
Anna tátott
szájjal bámult a barátnőjére.
– Normális vagy?
Nézz már fel, lányok, nem is csúsznak rajta, csak fiúk.
– Pont ezért! Mi
leszünk az első dögös bevállalós csajszik! Na, gyere, imádni fogod!
Zsanett
megragadta barátnője kezét, és megindult vele a citromsárga csúszdához. Úgy
tűnt, hogy a legkedveltebb csúszdát sikerült kiválasztaniuk, mivel a sor
egészen a lépcső aljáig húzódott.
– Remek, sorban
állással fogjuk tölteni az egész napunkat! – nyafogta Anna.
– Hidd el,
megéri!
Anna a szemét
forgatta, majd sóhajtott egyet.
Öt perce álltak
sorban, mire felértek a tetejére. A magasság szédítő volt, Anna lábai remegni
kezdtek.
– Zsanett ne
haragudj, de nekem ez túl magason van. Inkább visszafordulnék…
– Itt hagysz a
sok pasival? – súgta Zsanett. – Ne csináld már! Ne légy már ilyen gyáva kukac!
– De! Inkább az
leszek, majd lent találkozunk!
Azzal megfordult,
és megpróbált lesétálni a lépcsőn a sorban állók mellett. Miközben lassan
haladt lefele egy hang megszólította.
– Anna!
A lány oldalra fordult, és megpillantotta Leventét a sorban
állók közt. A fiú meleg mosolyt küldött felé, de a lány nem viszonozta. Annyira
meglepődött a fiú felbukkanásán, hogy még az ajkát is elfelejtette összezárni.
Csak nézte őt, és nem akart hinni a szemének. Ekkora véletlenek nincsenek. Fél
évig nem hallott felőle, és most meg ugyanazon a napon, strandon, csúszdán ott
van ő is. Barna haja rövidre nyírt, víztől csöpögött. Tengerkék fürdőnadrágja
kiemelte gyönyörű kék szemét.
– Levi… – csak ennyit volt képes kinyögni, és tekintete a
fiú meztelen mellkasára tévedt, mert nem lehetett nem észrevenni.
– Örülök, hogy látlak – szólt kissé bizonytalanul Levente,
majd előre lépett.
Anna szíve összeszorult a heg láttán, ami függőlegesen
húzódott végig a csupasz mellkason. Nem akart újra szembesülni a történtekkel,
újra érezni a veszteség fájdalmát, ezért tovább indult a lépcsőfokokon úgy,
hogy egy szót sem szólt hozzá.
Jaj, istenem ne!
Anna a lépcső aljához érkezve, rájött, hogy mégis képes
megbirkózni ezzel. A fiú semmiről sem tehetett, és nem akarta az ellenkezőjét
éreztetni vele. Meghallotta, ahogy nevén szólítja, és hangja kísértetiesen
hasonlított Zsoltéra. Karba fonta kezét, és megfordult, hogy szembenézhessen vele.
Levente megállt előtte, tekintete aggodalomról árulkodott.
– Ne haragudj, az előbbi viselkedésemért – szólt, mielőtt a
fiú bármit mondhatott volna.– Csak a heg a mellkasodon kissé…
– Semmi baj, megértem. Miért fordultál vissza? – kérdezte
Levi, miközben a csúszda felé intett.
– Nem
mertem lecsúszni.
– Érthető. Mi
lenne, ha azt mondanám, hogy lecsúszok veled. Úgy le mersz velem?
Anna csak nézte őt,
és már nem érzett mást, csak örömöt, hogy újra láthatja. Levente türelmesen
várt a válaszra, Anna végül nem szólt semmit csak elmosolyodott, és elindult
vissza a csúszda tetejére.
– Na, mi az?
Meggondoltad magad? – kérdezte Zsanett, mikor Anna váratlanul megjelent
mellette.
– Meggyőztek –
felelte.
Levente
megjelent a lány oldalán, és Zsanett a heg láttán azonnal összerakta a képet. Teljesen
biztos volt benne, hogy ez a jóképű srác Anna oldalán nem lehet más, mint Zsolt
idősebb testvére.
– Zsanett hadd
mutassam be neked Pálfi Leventét. Levi, ő Krizsán Zsanett az egyetlen barátnőm.
A fiú udvariasan
kezet fogott vele.
– Örülök, hogy
megismerhetlek.
– Én is. Sokat
mesélt rólad Anna.
– Igazán? – a
fiú szeme felcsillant, majd Annára nézett, aki rosszalló pillantást vetett
barátnőjére.
– Csak sok jót
és szépet – mosolygott Zsanett, majd Annához fordult, és témát váltott.
– Most akkor
mégis lecsúszol?
– Velem csúszik
– szólt közbe Levente.
Anna elpirult,
mikor barátnője döbbent arcára pillantott.
– Tényleg? Kezd
izgalmas lenni a dolog – vigyorgott Zsanett.
– Fejezd be,
kérlek! – Anna ellépett mellette, és elé furakodott, oldalán Leventével.
– Így felbátorodtál?
– lepődött meg barátnője.
– Nem. Totál be
vagyok tojva, csak túl akarok rajta esni minél hamarabb – felelte Anna
idegesen.
Levente
lepillantott rá, és mosolyt küldött neki.
– Ne legyél
ideges, nem hagyom, hogy bajod essék!
A fiú tekintete
zavarba hozta Annát. Mintha újra Zsolt nézne vissza rá. Levente váratlanul
megfogta a lány kezét, mikor ők következtek. Anna remegő lábakkal fellépett a
csúszdára, és leült rá. Levente követte példáját, és mögé ült. Karjával körbe
fonta Anna derekát, és a mellkasa a lány hátához simult. Anna szíve hevesen
kalimpált, lélegzete elakadt.
– Készen állsz?
– suttogta a lány fülébe, amitől Anna bőre libabőrös lett. Válaszolni képtelen
volt, helyette bólintott, majd a szemét összeszorította. Levente lendületet
adott, és már zuhantak is a mélybe. A fiú teste eltávolodott a lányétól, de nem
ereztette el kezével. Anna torkából sikoly szakadt fel, szemét kinyitva látta, ahogy
közelítenek a medencébe, és nagy levegőt vett. A csobbanás csodálatos élmény
volt. A medence mélysége csendben körül ölelte őket, vize simogatta bőrüket.
Anna ösztönösen karjával felfele lökte magát, ki a felszínre. Mikor levegőhöz
jutott, elnevette magát. Szeméből kidörzsölte a vizet, majd Leventére pillantott,
aki szintén nevetett.
– Ugye, hogy nem
is olyan rossz?
– Imádtam! Ez
fantasztikus volt! A szívem még mindig nem nyugodott meg! – nevetett Anna.
– Az enyém sem…
Annának valami
azt súgta, hogy a fiú nem úgy értette, ahogy ő. Levente zavartan intett.
– Gyere, ússzunk
ki, had tudjanak mások is lecsúszni.
Kimásztak
mindketten a medencéből, majd vigyorogva nézték végig, Zsanett hogyan csúszik a
mélybe, miközben torkaszakadtából sikolt. Némán ácsorogtak egymás mellett, amíg
Zsanett oda nem ért hozzájuk.
– Hát, nem tudom
ti, hogy vagytok vele – áradozott miközben megfogta a medence lépcsőjének a
korlátját, hogy felhúzza magát rajta – én még egyszer lecsúszom.
Levente Annára
pillantott, mert tőle várta a választ. Anna szintúgy azzal a tekintettel
fordult a fiúhoz, ezért csak zavartan egymásra mosolyogtak.
– Értem már.
Kettesben akartok maradni! – állapította meg Zsanett, miközben Annára
kacsintott, aki válaszul a szemét forgatta.
– Már itt sem
vagyok – folytatta majd kimászott a medencéből, és sietve a csúszdák felé lépdelt.
– Gyere. –
Levente felhúzta lábára a papucsát – Körbevezetlek a strandon.
Anna csendesen
követte a fiút. Halványlila gőze nem volt arról, mit mondhatna neki, a csend egyre
kínosabbá vált. A nap erősen sütött, bőrüket szinte perzselte. A beton forrósága
átmelegítette a fürdőpapucsukat, hosszú távon csak vízben lehetett megmaradni.
Levente két medence között átsétált a strand baloldali részébe, ahol több
árnyék vetődött a járdára.
– Régen
beszéltünk. Hogy vagy? – érdeklődve pillantott a lányra.
– Jól – vágta rá
hirtelen, végig sem gondolva, hogy talán ennél többet szeretne tudni Levente.
Ekkor jutott eszébe, hogy milyen rossz állapotban volt a fiú, mikor utoljára
hallott felőle. Felnézett rá, és örömmel konstatálta, hogy sokkal jobban van.
Kiegyensúlyozottnak, élettel telinek látszott. Őszintének kell lennie a hozzá.
– Tudom, hogy az
utolsó találkozásunknál arra kértelek, hogy ne keress többé…
– Nem felejtettem
el – szólt közbe.
– Félreértesz…
Azt akartam csak mondani, hogy… Én is örülök, hogy látlak. És már nem szeretném,
ha többé nem találkoznánk.
Levente
megtorpant, és zavartan Annára tekintett.
– Nem értem… Én
azt hittem, hogy a műtét miatt nem akarsz többé látni.
– Tudnod kell,
hogy soha nem okoltalak téged. Bután fogalmaztam az állomáson, amit nagyon
bánok. Te semmiről sem tehetsz. Megértem, ha emiatt meggyűlöltél.
Anna leszegte
tekintetét.
– Nem gyűlöllek
érte. Honnan veszed ezt? – kérdezte Levi összehúzott szemöldökkel.
Anna nem
szerette volna a múltat bolygatni, és már megbánta, hogy egyáltalán szóba
hozta. Közelebb lépett a fiúhoz, és halkan, hogy más meg ne hallja, így szólt:
– Magdolna
elmesélte anyámnak, hogy megpróbáltad megölni magad. Én szerettem volna
beszélni veled, de édesanyád, azt mondta, hogy te viszont nem. Innen gondoltam
azt, hogy megutáltál, hiszen miattam majdnem…
Levente
pisszegéssel elhallgattatta Annát majd kézen fogta, és bevezette a Palatinus
Strand legnagyobb medencéjébe melynek közepén kialakított zugokba lehetett
beúszni, és leülni. Egy ilyen zugba behúzta magával Annát, hogy minél távolabb kerüljenek
a fürdőzőktől. U alakú csempézett fal ölelte körbe őket eltakarva másoktól.
Anna kissé zavarba jött a szűknek tűnő hely miatt. Levente belenézett Anna csodálkozó
szemébe.
– Bíztam benne,
hogy nem szerzel erről tudomást. Agyament gondolat volt, de tisztázzunk
valamit. Nem miattad akartam végezni magammal, hanem… Az öcsém elvesztése, és
az hogy az ő szíve ver a mellkasomban, elképzelhetetlen fájdalom. Széttépett
belülről. De már vége. Elmúlt. Jól vagyok. Sőt egyre jobban, hogy újra látlak.
Annának halvány
mosoly csillant meg ajkán.
– Minden rendben
van.
– Annyira
megijedtem, amikor megtudtam, hogy mit tettél… vagyis akartál.
– Csak akartam,
mert nem tudtam megtenni. Ott a fürdőben, miközben magamat néztem a tükörben,
rájöttem, hogy ha megteszem, Zsolt halála hiábavaló lett volna, és ez a
gondolat sokkal jobban fájt. De nem gyűlöltelek érte, és amit anyum mondott,
hogy nem akartam veled beszélni, ez nem igaz. Sose említette nekem, hogy
kerestél. Eddig a pillanatig, nem is tudtam erről.
Anna leesett
állal pillantott a fiúra. Ezek szerint Madgolna nem is szólt Levinek arról,
kereste? De vajon miért tagadta ezt meg tőle?
– Majd
megkérdezem, miért nem hagyta, hogy beszélj velem.
– Ne! Inkább
hagyd. Ne bolygassuk a múltat. Biztos az akkori állapotod miatt tette.
Felejtsük el, jó? A lényeg, hogy most már tudunk beszélni egymással.
Anna tényleg nem
szerette volna, ha Levi a múltról beszélgetne Magdival. Igaz, rosszul esett
neki, hogy ezt tette, de biztosan megvolt rá az oka.
– Rendben.
Hogyhogy Pestre jöttetek strandolni?
Anna olyan arcot
vágott, mint aki most jött rá, hogy valamiről megfeledkezett.
– Meg kellene
keresnünk Zsanettet. Szegényt nagyon magára hagytuk.
– Ő hagyott
minket magunkra, nem emlékszel? – vigyorgott Levente.
A nap hátra lévő
részét már hármasban töltötték. Levente meghívta a lányokat fagylaltra, majd
késő délután, ismét a csúszdákat vették birtokba. Este hat órakor, kimerülten
battyogtak a csomagjaikért. Megbeszélték, hogy megvárják egymást a strand
bejárata előtt.
Anna és Zsanett
az öltözőben rakták rendbe magukat, amikor váratlanul Zsanett kitört magából.
Olyan hirtelen, hogy Anna frászt is kapott tőle.
– Ó, csajszi! Ez
a Pálfi srác… totál kész vagyok tőle! Ez egy főnyeremény! Annyira helyes és
édes!
Anna csodálkozó
szemekkel meredt áradozó barátnőjére, majd mikor az csak vágyakozva felsóhajtott,
Anna elvigyorodott.
– Hát, ha gondolod,
beszélhetek vele az érdekedben.
Zsanett úgy
nézett barátnőjére, mintha az kínaiul beszélt volna hozzá.
– Normális
vagy?! Totál felesleges. Az a srác beléd van zúgva. A vak is látja.
Anna mosolya
lehervadt, majd komolyra vált arccal hajtogatta össze törölközőjét, és
gyömöszölte be a táskájába.
– Belém hiába
szerelmes. Sosem fogom viszonozni.
– De miért nem?
– Most fejeztem
be ezt a beszélgetést. Inkább menjünk, mert soha nem érünk haza.
*
A Palatinus strand bejáratánál
egyedül Levente ácsorgott. Miközben a lányokra várt, háti táskájából előhúzott
egy sprayt, amit bőrére permetezett. A szúnyogok igen elszaporodtak, és a
riasztó nélkül meg sem lehetett maradni egy helyben. Öt percig várakozott, így
is sikerült három csípést szereznie. Lassan cammogva érkeztek meg a lányok.
Zsanett vigyorogva bámulta Leventét, aki semmit sem vett észre. Csak Annát
látta. Az ő Annácskáját.
– Akkor megadod
a számod? – kérdezte Annától, mikor megálltak előtte.
– Meg persze! –
felelte Zsanett. Levi felhúzott szemöldökkel pillantott rá. Zsanett zavartan
felkacagott. – Csak vicceltem.
Anna kuncogott,
majd telefonszámát bediktálta. Miután Levente elmentette, féloldalas mosolyt
villantott, és Zsanetthez fordult.
–
Megtiszteltetés lenne, ha megkaphatnám a te számodat is.
Zsanett annyira
megdöbbent, hogy percekig tátott szájjal meredt Levire majd Annára, végül nagy
boldogan bediktálta ő is a számát.
*
A haza úton egész idő alatt,
Zsanett nem tudott másról beszélni csak Levente kedvességéről és sármosságáról.
Anna próbált többször is témát váltani, de nem sikerült.
Úgy döntött
hagyja barátnőjét, hadd áradozzon és álmodozzon, ő addig az elsuhanó tájra
koncentrált.
– Teljesen kész
vagyok ettől a pasitól. És esküszöm még a heg a mellkasán is dögösebbé tesz… –
Zsanett elhallgatott. Annyit fecsegett össze vissza, hogy észre se vette, miket
mond, és kinek. Anna döbbenten fordult feléje. Nem akart hinni a fülének, ezt
tényleg az ő barátnője mondta? Normális ez?
– A heg
dögösebbé teszi… – ismételte suttogva Zsanett szavait – Emlékeztetnélek, hogy
az a heg azért van ott, mert Zsolt halott. Az egyetlen dolog az életemben,
amiért érdemes volt élnem, a vőlegényem. Aki már nincs többé…
– Ne haragudj,
Anna. Kicsúszott a számon.
– Nem érdekel.
Ez túllőtt mindenen. Elviseltem és hallgattam egésznap azt, hogyan ábrándozol
arról a fiúról, aki Zsolt szívével él tovább… De hogy még annak is örülj, ami a
halálához köthető…
– Kérlek,
bocsáss meg!
Anna könnyes
szemekkel pillantott az eljegyzési gyűrűjére, ami a Bazsalikom vendéglőben
került az ujjára arra várva, hogy egy napon felváltsa az esküvői gyűrű.
A vonat lassítani
kezdett, végül zakatolva megállt a Székesfehérvár állomáson. Anna magához kapta
utazó táskáját, egy szó nélkül felpattant székéből, és Zsanettet meg sem várva
leszállt.
A peronon Zsanett
utolérte, de Anna indulatosan felé fordult, és megkérte hadd mehessen haza
egyedül. Barátnője rettenetesen megbánta idióta fecsegését, de most ő is látta,
mást nem tehet, csak teljesíti Anna kérését.
Anna sietve
hátra hagyta barátját, mert minél hamarabb egyedül szeretett volna lenni.
Egy utolsó
pillantást vetett a csillogó cirkónia kövekre, majd csókot lehelt rájuk.
Felszállt a csuklós buszra, és fáradtan lerogyott az első ülésre.
Fél év elteltével ismét találkozik Anna és Levi de Zsanett folyton csak Levi ről ábrándozik Annának de sikerül egy mondatával meg bántania Zsanettnek barátnőjét így Anna egyedül megy haza de vajon mi fog ki alakulni Anna és Levi között , az újra találkozás a beszélgetések a félelem legyőzése és a megbántás van ebben a részben tökéletesen meg fogalmazva a karakterek szempontja szerint .
VálaszTörlés